Kika, hova máshova - A felajánlás
Mivel a történet sajnos hosszú, a további cikkeket itt találhatod majd meg
Ragaszkodtam hozzá hogy most azonnal hívják fel a céget aki felméri a kárt, és azonnal kérek időpontot a kár hivatalos felmérésére. Mivel nemhivatalosan már én is elküldtem nekik a képeket, de természetesen azt nem fogadták el. Már azon a héten pénteken megjelent nálam a kárfelmérő. Lefotózta a hibákat, jegyzőkönyvezte hogy nem javítható, cserét kért. Egy hónap alatt csak eljutottunk idáig!
A jegyzőkönyv másolatával jelenleg is rendelkezem, az eredetit ő küldi el a Kikának. Természetesen mondanom sem kell hogy ezután is vártunk, és vártunk. A fotózást követő második héten( 2007. szeptember eleje, első reklamációs bejelentés óta 6. hét) elmentünk újra a Kika reklamációs osztályára, érdeklődni a már benyújtott, és hivatalosan is megerősített csere bútor hollétéről. Kiderült a csere folyamatot még nem kezdeményezték, mert a kárfelmérő által készített képeket kiküldték az osztrák központba láttamozni, és most várják a pozitív választ a cserére.
Ha végigolvastad az eddigi irományt láthattad hogy a csere bútor elindítását már 6 hete megígérték nekünk, de mint kiderült sehol semmi. Itt azért már kezdett felmenni a pumpa, hisz mi már számítottunk a bútorra.
Türelmünket kérték, és megígérték hogy pár nap múlva visszahívnak az ügyünk pontos tisztázása végett. A hívás mondanom sem kell ismét nem történt meg, így pár nap múlva visszamentünk(ISMÉT) hogy végre pontot tegyünk az ügy végére! Végre sikerült elindítani azt a folyamatot hogy valóban elindították a csere bútor megrendelését(hiba volt elhinnünk, hisz papírt nem kaptunk róla). Persze azt elfelejtették velünk közölni hogy a sarokülő garnitúrát gyártó cég nem elégít ki csere kérelmet. Azaz csak megrendelésre dolgozik, a cserével nem! Fura egy felfogás!
De itt ezt még mi nem tudtuk. Bíztunk abban hogy mostantól, azaz 2007 szeptember közepétől számított 6-8 héten belül megérkezik a bútor. Továbbra is vártunk, hisz nem tudtunk mást tenni. 2007. november közepén már nem is hívtam őket, hanem egyből bementünk, érdeklődni a bútor hollétéről. Az ügyfélszolgálatos srác kicsit értetlenül nézett, mert a gépben ő csak annyit látott hogy reklamáltunk, de ennél tovább, aza a csere elindítása, nem történt meg. Itt derült ki hogy a cég nem cserél hibás árút. Vagy vegyünk újat, vagy mondjunk le a bútorról, azaz használjuk a hibás darabot! Mi ragaszkodtunk a cseréhez, hisz az ágy és a dohányzó asztal együtt 150.000 Ft érték volt. Nem kis összeg a fizetésünkhöz képest!
Egy hét sem tellt bele, s kaptunk egy szívhez szóló levelet az áruháztól. Ebben a levélben felajánlották hogy mivel a cserét nem tudják sem a sarokülő garnitúra, sem a dohányzóasztal ügyében, így felajánlanak nekünk 30.000 Ft értékű vásárlási utalványt. Mondhatnám hogy azért a pofátlanságnak is van határa.
Hozzászólások
Tóth Zoltánné (nem ellenőrzött)
2009, december 1 - 18:44
Permalink
Senkinek nem ajánlom hogy a
Oldalak
Új hozzászólás