Gp of Jerez

125 cc

Terol és CorsiTerol és Corsi versenye volt ez a mai. Az elején remekül rajtoltak, megelőzték Gábort, Smith-t, így kerülve az élre! Talmácsi kiesett. Talma motorja a 4. körben ismét leállt, így kénytelen volt kiállni. Vajon Talma húzza szét a motort, vagy a motor ilyen rossz?

A nagyobb probléma az hogy Aspar Martinez, a csapat vezetője is csak ingatja a fejét. Talán tenni kéne valamit ez ellen. Nem sokkal később Sergio Gadea is kiesett, aki Gábor csapattársa, így a csapatfőnöknek el kéne gondolkodnia a probléma megoldásán. A nagyobb probléma hogy Talma vb címvédő, így nem tesz jót sem a csapatnak, sem Talmának ez a rossz szereplés.
A 3. helyért nagy csata dúl, Bradl, Nieto, Smith között. Az első 2 helyen Corsi és Terol!
Smith remekül tarja a harmadik helyét, remekül-kiegyensúlyozottan motorozik.
Smith remekül helyezkedik, és folyamatosan visszaveri Bradl törekvéseit a harmadik hely megszerzésére! Sikerült ezt a végéig tartani! A végső sorrend: Corsi, Terol, Smith, Bradl, Nieto.

Részletes 125 cc eredményekért, katt ide:

250 cc

Hector BarberaRemek csaták a verseny elején. Bautista diktálja a tempót, mögötte simoncelli, Hactor Barebera, a Team Toth versenyzője a 4. helyen van épp.
Bautista és simoncelli jelentősen elszökött a többiektől, így kettesben róják köreiket, figyelve egymásra, hátha a másik hibázik, így azt azonnal kihasználva el tudnának szakadni egymástól.
Tóth Imre a 22. rajtpozícióján 2 helyet javítva, a 20. helyen tanyázik. Biztos kivárja hogy a többiek kiessenek előle. Luthi megelőzte Barberát, majd Takahashi is legyűrte a piros pöttyös által szponzorált Barberát! Takahashi a hondával nem olyan rossz, tekintve hogy a honda sem ide, sem a 125-be nem fejleszt motort. Ők csak a királykategóriára koncentrálnak.
Idegek játszmája ez az első két helyen versenyzőnek. Adok-kapok, csiki-csuki végig! Luthi nagyot hibázott, amikor a kanyarban túlságosan bedöntve kicsúszott a kavicságybe.
Simoncelli kicselezve Bautistát átveszi a vezetést. Itt volt az a kis hiba, így az olasz azonnal ki is használta! Simoncelli ugynaazt a hibát elkövette minta z előző körben Bautista, így a spanyol azonnal vissza is előzött. 2 körrel a vége előtt!

Utolsó kör: Simoncelli hibájából mindketten kicsúsznak, így a "nevető" harmadik, Mika Kalio megnyeri a futamot! pasini pedig az utolsó egyenesben megelőzve takahashit, befut a második helyre! takahashi, a hondával így a harmadik helyre fut be. A végső sorrend: Kalio, Pasini, Takahashi, Aoyama, Barbera.

Imre a kiesésekkel megszerezte a az első vb pontját. Nem akarok kukacoskodni, de valóban megvárta amíg kiesnek előle!

Részletes 250 cc eredményekért, katt ide:

Moto GP

Daniel Pedrosa

Pedrosa remek helyezkedésének köszönhetően a rajtnál, azonnal az élre ugrott, s meg is tartotta az a verseny végéig. Rossi a második, Lorenzo a harmadik, támadja folyamatosan Rossit! Lorenzo nagyon húzza a motort, ez látszik is a stílusán.
Pedrosa meglép, otthagyva Rossit és Lorenzot egymással harcolva. Ugyancsak hondával, a 2006-os világbajnok Nicky Hayden a negyedik helyen van.
Stoner meglepetésre a 11., csapattársa Melandri csak a 13. Ekkor még 12 körük hogy javítsanak a helyezésükön. Nem sikerült!
Katar meglepetésembere, Andrea Dovizioso remekül versenyzik, jelenleg az 5. James Thoseland remek előzésekkel küzdi fel magát, máris az élbolyban van.
Bár Hayden nagyon szeretné elcsípni azt a harmadik helyet, de sajnálatára a motor nem a társa ebben. A két yamahával nem bír megküzdeni!
Nagy akarásnak rossz lett a vége. Stoner a 11. helyről egyszerre 2 embert akart megelőzni, de elfékezte magát, így nyomban a kavicságyban találhatta magát. Nem bukott, vissza tudott térni a pályára. Rossi az utolsó körre úgy néz ki már nem akart kimenni, mert a célegyenesben majdnem leállította a motort. Megesik az ilyen:)
A végső sorrend: Pedrosa, Rossi, Lorenzo, Hayden, Capirossi

Részletes Moto GP eredményekért, katt ide:

Új hozzászólás