Tour de France 2008
A Tour de France (továbbiakban tour) a francia országúti kerékpáros körverseny. 3 hét kemény verseny, amit idén rendeznek meg 95. alkalommal!
Az idei versenyről számokban:
20 csapat, 180 versenyző, 21 szakasz, 5 kiemelt hegyi szakasz, 4 hegyi szakasz, 2 egyéni időfutam, 10 sík szakasz, 4 hegyi befutó, 3500 km, 2 pihenőnap.
Az idei tour július 5-27 között kerül megrendezésre Franciaország legszebb, és legkeményebb útjain. Pár szóban a verseny történetéről. Az első versenyt 1903-ban rendezték meg, és mindössze 60 kerékpáros vett rajta részt. Az akkori győztest a következő évben kizárták, mikoris kiderült hogy több szakaszt vonattal tett meg! Az első verseny 2428 km volt! 1903 óta a versenyt majd minden évben megrendezték, kivéve a két világháború alatti időszakot!

A touron nem indulhat bármilyen csapat. Nemzetközi eredményeket elért csapatokból, a tour szervezői meghívásos alapon döntik el mely csapatokat invitálják meg a viadalra.
Az értékelésekről:
Az egyes szakaszokon és az összetettben is értékelik a versenyzőket és a csapatokat. Lehet pontokat és időjóváírást is szerezni. A szakaszok végén (kivéve időfutam) az első három helyezett 20, 12, illetve 8 másodperc jóváírást kap. Vannak sík, normál, hegyi szakaszok és időfutamok, az elért helyezésekért kapható pontok a szakasz besorolása alapján változnak. A sprinthajrákban az első három áthaladó kap 6, 4, 2 pontot és 6, 4, 2 másodperc jóváírást.
A trikókról:
| Az összetettben vezető versenyző viseli! | |
| A pontversenyben vezető versenyző viseli | |
|
|
A hegyi összetettben vezető versenyző viseli |
|
|
A legjobb 25 év alatti versenyző viseli |
|
|
A csapatversenyben élen álló csapat tagjai sárga alapon fekete rajtszámot viselnek |
| A legaktívabb versenyző viseli, minden szakasz végén egy nyolctagú szakmai zsűri dönt róla. A rajtszámot minden nap a rajt előtt adják át a versenyzőnek. A Tour végén kihirdetik az egész körverseny legaktívabb versenyzőjét is, aki a trikóviselőkhöz hasonlóan díjat kap. |
Természetesen ezt a csapatok nem csupán a hírnév miatt teszik, vagy mert szeretnek kerékpározni. Itt is, mint mindent a versenysportban, a pénz mozgat:
| Az összetett veryent megnyerő kerékpáros 450.000 euró pénzdíjat nyer | |
| A pontverseny győztese 25.000 euró pénzdíjat nyer | |
|
|
A hegyi összetett verseny győztese 25.000 euró pénzdíjat nyer |
|
|
A legjobb 25 év alatti versenyző 20.000 euró pénzdíjat nyer |
| A legtöbbet támad, legharciasabb versenyző 20.000 euró pénzdíjat nyer | |
|
|
A csapatversenyben a legtöbbet vezető csapat 50.000 euró pénzdíjat nyer |
A számokat látva kicsit elhültem, de úgy néz ki hogy a támogatók évről évre többet adnak. Attól kell tartani hogy pár év múlva ez is akkora utazó cirkusz lesz mint a formula 1! Márpedig nem tenne jót ez sem a kerékpársportnak, sem a nézőknek!
A tour hivatalos oldala nagyon profin felkészített oldal, ahol real time követhetjük nyomon a versenyzők haladását, a bolyok sebességét, és az épp aktuális verseny állásokat!
Ha nem vagy olyan jó helyzetben, hogy a versenyt élőben tudod nyomon követni a Eurosport-on, akkor sajnos neked is csak ez marad, bár legalább működik!
Az egyes szakaszokat itt tudod megtekinteni.
Forrás: letour.fr, wikipedia, criticalmass.hu
Új hozzászólás