Mátrai kirándulás
Tegnap a Happy Bike csapattal, és pár meghívott ismerőssel jó kis sétát tettünk a Mátrában!
Mátrafüredről indultunk a kék+-on egészen Kékestetőig. Ebben 700 méter szintemelkedés, és vagy 2,5 óra. Nem panaszkodom, hisz tudhattam volna hogy nagy hó lesz. Bár felül nem fáztam, a cipőm, ami egy sima terepfutócipő, 30 perc után átázott. Kellemetlen volt, főleg akkor amikor LÁrpi elhagyta a GPS-ét, és várni kellett 10 percet a hidegben hogy megtalálják. Akkor úgy éreztem hogy a cipőimben lévő víz is megdermedt. Mi Mátraházára kb 3-ra értünk be, majd pár perc múlva már a buszon ültünk, és haladtunk az autók felé. A kocsiban átvettem a zoknim, és hazáig a cipőt nem is eröltettem nagyon. A cipőt este feltettem a melegítő testre, reggel még vizes volt. Ez persze azt is mutatja mennyire nem fűtik túl a lakást nálunk!
Kellemes volt, átlagpulzusom 78 % lett, összesen 5500 kalóriát égettem el. Este már nem sok midnenre voltam jó, inkább csak vegetáltam. Lehet tavasszal, leárazásokkor beszerzek egy téli túrákra való felszerelést. Mindenestre a hangulat angyon jó volt, a hó volt, mint LÁrpi képén is jól látszik!
Hozzászólások
Csoki (nem ellenőrzött)
2008, december 1 - 15:16
Permalink
Kiss Árpi képei a
Éva (nem ellenőrzött)
2008, december 1 - 16:42
Permalink
Jó, hogy újra jöttél túrázni
Oldalak
Új hozzászólás