Archívum

‘edzés’ cimkével ellátott bejegyzés

Egy kellemes edzés után

október 5th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Félve indultam el, ezért jól fel is öltöztem. Féltem kicsit a hűvös időtől. Igaz csak egy sima hosszúnadrág volt rajtam az edzés alatt, de ez néha kevésnek bizonyult. A nap felfelé nagyon kellemesen melegített, nem is volt baj azzal hogy fázom. A tempót, és a hangulatot a fülembe duruzsoló új Nelly album adta, ami nagyon jól sikerült.

Az edzés jó volt, az idő fantasztikus, az új Single Track Solutions szarv pedig nagyon kényelmesre sikeredett. Kicsit rövidnek érzem most a kormányt. Köszönöm a rendelést és a lebonyolítást RZsoltinak!

Meteor 21A helyett

szeptember 14th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

A héten terveztem hogy edzés képpen elindulok a Meteor 21A TT-n. Be iskészültem, péntek este mindent összeraktam amit terveztem vinni. Tavaly is voltam, és akkor 3 órás időt futottam, úgy hogy az utolsó 30 percben csak sétálni tudtam. Reméltem hogy idén ez változni fog, és mondjuk sikerül 2:40 alatt teljesíteni a távot. Nos nem jött össze, mert elaludtam. Mivel minden cucc be volt készítve, így elmentem a HHH-ra futni. Gondoltam lenyomom azt a 21 km-t, ha már beterveztük az edzéstervbe.

Oda is értem háromnegyed kilencre. tervezett útvonal: FGY, betonon fel a HHH-ra, le a kövesen a vitorlázó reptérig, majd onnan a Buda maraton útvonalán vissza Virágosnyeregig, onnan a hegy oldalában vissza a reptér végébe, majd Árpád kilátó, és FGY. Ez cirka 18-19 km, így kellett volna még egy kicsit kocogni is a végén.

Edzés közben sikerült jól ennem, és innom, bár ez az időjárás nem nekem való. Kicsit fáztam, pedig fel voltam öltözve, főleg úgy hogy mások full rövidben futottak :O
Úgy néz ki gyengébb vagyok mint hittem, mert 9 km után mintha elvágtak volna. Pulzusom magasra ugrott(85-88 %), és nem tudtam mit csináljak. Beláttam hogy az Árpád kilátót ki kell hagynom, így Virégos nyeregtől inkább a szintúton mentem tovább. Végül is így is összejött 3 óra edzésidő, ami nem rossz, de ebből csak 1:40 volt az edzés, a többi már szenvedés.
Jövőhéten valszeg kimarad a Piliscsabai 20 TT.

Öltözz fel

szeptember 9th, 2008 István 3 hozzászólás

Hiába, eljött az ősz. Kicsit felkészületlenül ért ez a hideg. Ma reggel futottam hajnalban egy órát. Még fejlámpát is vittem, igaz csak helyzetjelzőként, hogy lássanak az autósok. Nagyon cidri volt, pedig volt rajtam hosszú őszi nadrág, rövidújjú futó mez, és azon egy Marmot aláöltözet. Persze az egy perces max sprintek alatt, ami a tervbe van illesztve, már nem fáztam annyira!
Jó futás volt. Holnap 1 óra szabad futás lesz, de az aláöltözet helyett valami melegebbet öltök magamra. Sőt, valami kesztyűt is kerítenem kell mert az ujjaim is fáztak.

Categories: Kategória nélkül Tags: ,

Az új Polar Personal Trainer

szeptember 9th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Ma vettem észre hogy elindult az új Polar Personal Trainer. Később még alaposan kivizsgálom, de az már biztos hogy sokkal átgondoltabb, és egyben sokszintűbb edzésnaplót kaptunk!

Categories: Kategória nélkül Tags: ,

Edzések

augusztus 22nd, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Nos így hogy lassan 2,5 hónapja ismét aktívan sportolok, teljesen más szemmel látom a világot. Jobb a közérzetem, jobb a tartásom, és sokat fejlődtem!

Csak hogy lássuk is a fejlődést számokban:

Edzésidő Táv HR max HR AVG
2008.07.01 1:55:09 20 km 189 165
2008.08.21 1:59.40 27,9 km 169 143

Azt hiszem a számokból is látszik hogy sikerült jelentős fejlődést elérni. Nyílván való hogy a nulláról könnyű fejlődni, de akkor is jó látni, érezni a fejlődést. A héten úgy mentem fel a HHH tetejére bringával, hogy egyszer léptem át a 80 %-os max pulzushatárt! Nagyon jó volt!

Most hogy itt az ősz, a bringa nemsokára elmegy pihenni, én meg előveszem a TT naptárat és böngészek pár kellemes futva is teljesíthető túrát!

Szekszárd Maraton 2008

augusztus 11th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Kettőezer nyolc augusztus tizedikén rendezték az első szekszárdi mountainbike maratont. Mivel első volt, és igen későn derült ki hogy lesz e egyáltalán,és mégis mikor, így ehhez mérten igen visszafogott volt a résztvevők száma is. Kb. 200 fő induló volt.

Reggel megérkeztünk olyan háromnegyed 9 környékén. Bringák még maradtak a tetőn, elmentünk nevezni. Mivel én előnevezett voltam, gyorsan végeztem… volna! Kiderült hogy állítólag én középtávra neveztem, amit erősen kétlek Olvass tovább…

Balaton Régió bringa “fesztivál”

július 27th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Hát hogy ez fesztivál lett volna, azt nem tudom, midenesetre tipikus Harang rendezés volt. A rajt késett 15 percet, azaz 20 percet álltunk a tűző napon, és aszalódtunk. Rajt után sajnos kijött rajtam a versenydrukk, így a pulzus sajnos eléggé felment. Még szerencse hogy a rövidtávon indultam.

Olvass tovább…