Be kell valljam, Szerencs városában csalódtam. POZITÍVAN
Mi Budapesten azt gondoljuk hogy máshol nem lehet élni, nem lehet szép tereket fenntartani, szép iskolákat, templomot építeni. Nos mégis. Szerencs városa gyönyörű, szép gondozott terekkel, szép közintézményekkel, szépen karban tartott műemlékekkel. Nem várost nézni vagyok itt, de nyilván van annyi időm hogy elmenjek körbenézni, és meg is tettem. Az első fotók itt vannak, majd feltöltöm a többit is.
Pénteken elugrottunk Ikeába, és útközben láttam hogy az Újpalotai Templom már egészen egyben van, így lehet is fotózni.
Mivel tegnap itthon voltam egész nap, így kitakarítottam, megcsináltam az almás palacsintát, amihez majd lesz még pár hozzáfűznivalóm… Nos majd elmentem és lefotóztam párszor…
Majd délután segítettünk egy barátunknál átültetni pár virágot, és lefotóztam párszor a Westie-ét… Láthatóak fentebb
Vasárnap fogtam magam és elmentem fotózni az “új” masinámmal Budapest belvárosába. Nagyon tetszik, kis kompakt gép, szép képeket csináltam vele. Bár sokat kell még tapasztalnom.
Mind a bazilika timpanonjáról, mind a Fővárosi Ítélőtábla székházáról csináltam panoráma képeket, de nem vettem figyelembe hogy a képen erősen látszani fog a háttér is, mert egyik sem egyenes. A timpanon két felső oldalán sajnos lemaradt az ég, így elég csúnyán néz ki, az Ítélőtábla panoráma képe elég jól sikerült, de az is hasonló betegségekkel küzd. Most már tudni fogom hogy a környezetet is bele kell venni egy épület, vagy annak részletének panoráma fotózásakor, mert biztos kelleni fog az egész szépségének érdekében!
Elkészül, és persze publikált fotóim ITT megnézhetőek.
Szeretnék egy ilyet, de sajna a magyar boltban nem kapható jelenleg. kb 1 hónap mire ismét lesz. ha adidg valakinek mégis volna iylenje, szóljon, szívesen megveszem, de ha csak mutira nézhetem meg az is nagy segítség lenne hogy érdemes e rá várni. Előre is köszi
A héten kaptunk apóstól egy fényképezőgépet. nem tudom mennyire jó, mennyire nem, de mindenesetre nagyon örülök neki. A gép: Fujifilm S5800
Az ajándékozás oka hogy ő vette egy másikat, így erre nem volt szüksége. Szeretném a hétvégén kipróbálni, de a hétvégére elég szar időt mond. Jó lenne már valami napsütéses hét.