Monoton maraton
Tegnap ahogy rendet raktam a könyvespolcon, találtam egy oklevelet. Az oklevél 2007-ből van, amikor is teljesítettem a Monoton félmaratont. Emlékszem elkövettem pár hibát akkor amit bántam is, de ne feledjük, igazolható módon, ez volt az első félmaratonom. Ez a maraton nincs benne a futók versenynaptárjában, ez egy teljesítmény túra (TT). Azt hogy te kerékpáron, gyalog, vagy netán futva teljesíted, rajtad áll.
3 választható táv van:
- 42.28 km (maraton)
- 21. 14 km (félmaraton)
- 3.02 km (kismaraton)
Dátum: 2009.11.08
Mivel az edzés filejaimat már azóta mentem amitóta Polart használok, így nem is kérdés hogy ez a 2007-es félmaratoni táv is megvan. Megnéztem, s látni lehetett hol hibáztam, mi volt amit elrontottam. Úgy érzem, így 10 heti rendszeres edzéssel a hátam mögött, hogy a maradék 9 hét megfelelő lesz a felkészülésre. Kicsit áttervezem az edzéstervemet, mert a céldátum 10.18 lett volna, de mivel ekkor nem lett volna verseny, rugalmasan áttoltam. a keletkező 3 hetes lyukat pedig betöltöm ügyesen.
Mitől monoton a Monoton maraton?
Szépjuhásznétól inuló, mindössze 3 km-es körön kell teljesíteni az általad kiválasztott távot. Könnyebbség ez azoknak akik esetleg kísérővel jönnek, mert körönként lehet frissítéshez jutni, látni a másik bíztató tekintetét. Azoknak akik egyedül érkeznek is megfelelő lehet, mert a start közeli parkolás megoldott, így a kocsiból gyorsan lehet kivenni az előkészített frissítést.
A pálya rövidsége akkor is kedvez ha netán nem éreznéd jól magad, így gyorsan a start területre érhetsz. Midnenkinek ajánlom, én ott leszek!!