Archívum

‘szejcsi’ cimkével ellátott bejegyzés

Elment

október 28th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

H

át nehéz nap volt a tegnapi. Reggel mikor elindultunk otthonról, szótlanul vártuk amíg a kis kékség bemelegszik, és elindulhatunk. Nem beszéltünk, csak ültünk a kocsiban, és elmélkedtünk. Mindketten valahol máshol jártunk, talán magunkban beszélgettünk Szejcsivel, nem is tudom..
Céghez érve leparkoltunk, és valahogy nem tudtam kiszállni a kocsiból. Fura, mert sosem kellett még eladnom, elbúcsúznom egy autótól. Kicsit érzelmes leszek, de rossz érzés volt otthagyni. Meg is pityeregtük mindketten a helyzetet, majd elmentünk dolgozni.
Délután Anikó elvitte a kereskedőhöz ahol elintéztek minden papírt, és leadták a kis kékséget. Hétvégén még kitisztogattuk, lesuvickoltam, és kipakoltam belőle. Most pár napig kocsi nélkül vagyunk, ha minden igaz holnap, vagy csütörtökön tudjuk elhozni az “új” autót. Délután még elmentem Anikóért a kereskedésbe(sétával tőlünk 10 perc), és megsimogattam a kis Szejcsit. Hát nehéz nap volt. Hazaérvén csak ültünk, és pislogtunk.. Hiányzik majd a kis szaros!

Zárásnak egy pár kép a hétvégi takarításról:

Szejcsi
Categories: Kategória nélkül Tags:

Az új jövevény

október 15th, 2008 István 6 hozzászólás

Hosszú keresgélés után, számtalan korrektnek tűnő, és kókler autókereskedést meglátogatva, végül megtaláltuk az igazit. Jártunk Budapest majdnem minden kerületében, sőt, annak környékén is eleget, láttunk pofátlanul drága, és nagyon jó ajánlatokat is, de tegnap megtaláltuk Őt!

Olvass tovább…

Categories: Kategória nélkül Tags: ,

Seicento vizsgázott

június 27th, 2008 István 4 hozzászólás

Ma vizsgázott a kicsi kocsi!

Szejcsi vizsgázik

Ma 10:27-re mentem az időpontra. Bár nem értem miért adtak időpontot, amikor csak 11:10-kor kerültem sorra, de a lényeg hogy ez is megvolt!

Minden hiba nélkül vizsgázott a kicsi kocsi, egy feketepontot viszont begyűjtött amiért  folyt a hátsó lengéscsillapító olaja. Mivel az még gyári, így megérett a cserére. Júliusban úgyis megy majd szerelőhöz hűtő cserére, így akkor ezt is cseréltetjük!

Categories: Kategória nélkül Tags:

Tavaszi update

március 30th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Ma délután lecseréltük a motorolajat, ami az eredeti állapotát tekintve már kellően indokolt volt, természetesen az olajcserével kötelezően az olajszűrőt, valamint extraként a légszűrőt. Feltöltöttem a folyadékokat, és felugrottak a nyári gumik. Még nyár előtt el kell vinni a kocsit egy hűtőcserére, és vígan várjuk a műszaki vizsgát!

Categories: Kategória nélkül Tags:

Szervíz a kocsin

február 11th, 2008 István 1 hozzászólás

Múlthéten Anikó elvitte a kocsit szerlőhöz, mert nagyon fura hangja volt. Sípolt, nyüszített a motortér, s mivel már nem győztük hallgatni szegényt, hát muszáj volt szervízelni. Mondta a szervízes hogy vagyük meg mi az alkatrészeket, így neki már csak szerelni kell. Ő ajánlotta a Start autót, de tudtam hogy van egy partnerünk a cégnél akik jó árakat tudnak mondani az alkatrészekre.

Ami kellett:

  • vezérműszíj
  • vezérműszíj feszítő görgő
  • vízpumpa

Felhívtam hát mindkettőt, és miután letettem a telefont a Polimpex Kft. győzött a 9500 kontra 23.000 Ft-os Start autós árral szemben. Ma reggel el is ugrottam a boltjukba. Hál Istennek reggel 7-kor nyitnak, így még munkából sem kellett elkérnem magam. Ma el is vittük a kicsi kocsit, s már vártuk hogy végre elmúljon a sípolás, nyüszítés a motortérből. Mikor visszamentünk mondták a szerelők hogy hatalmas szerencsénk volt. A görgő(csapágy) olyan szinten be volt állva hogy szabad kézzel nem lehetett elforgatni.
Felhívták figyelmünket hogy nemsokára a hűtőt is ildomos lesz kicserélni, mert szegénykém sérült. Szóval márciusban ismét legombol rólunk 20.000 Ft+munkadíj összeget. Már alig várom :-O

Na de a lényeg hogy a hétvégi külső belső tisztítás után most a kicsi kocsi majdnem szebb mint újkorában. A motor is szépen jár, szóval most olyan jó beleülni :)

Categories: Kategória nélkül Tags: ,

Fogyasztás

január 24th, 2008 István Nincsenek hozzászólások

Nagyot néztünk amikor a kicsi kocsi december hónapban 260 km után jelezte hogy kifogyott a tank(40 liter). Decemberben a nagy hidegben az autók általában többet fogyasztanak, de amikor 1 hónap alatt 2,5 tank ment el…hát a szívemhez kaptam. Január már normál hónapnak néz ki, 240 km után félig van a tank. Kitartás szejcsi :)

Categories: Kategória nélkül Tags: